Egely-kerék vitalitásmérő

 

A bioenergia vagy életenergia a szervezet “üzemanyaga”, s ha valakinek huzamosabb ideig kevés van belőle, az egészségi problémákat okozhat. De ha valakinek a bioenergia-szintje az átlagosnál magasabb, akkor az hosszú ideig jelentős fizikai és szellemi teljesítményre képes, teherbíró képessége átlagon felüli. Az életenergia régóta ismert a Föld számos kultúrájában, de fizikája, eredete jórészt ma is ismeretlen, feltáratlan. Ennek a készüléknek a segítségével viszont bárki ki tudja mutatni, objektív módon meg tudja mérni.

Az Egely-kerékkel fejleszthetjük koncentráló és pszichés képességeinket. Használatának másik fontos célja, hogy segítségével növeljük a bioenergia – vagy vitalitásszintünket a számunkra legmegfelelőbb módon úgy, hogy ellenőrizzük a kiválasztott módszer hatását, s így sokkal munkabíróbbak, egészségesebbek, sikeresebbek legyünk.

Az eddigi tapasztalatok szerint előre jelezhető így például a közelgő betegség is. A tünetek (például láz, fejfájás) még nem jelentek meg, de a vitalitás szokásos mértéke már látványosan zuhan. A vitalitásszint pontosan jellemzi pillanatnyi egészségi állapotunkat, átfogó képet ad róla. Mérése így nagyon fontos segítője lehet életünknek. Nagy kincsünk az életenergiánk, az egészségünk és mi vagyunk a gazdái. Törődjünk vele, védjük, óvjuk. Az erő velünk lehet.

Különösen azok számára fontos a készülék használata, a vitalitás növelése, akiknek az egészsége labilis, akik szennyezett környezetben élnek, vagy más egészségkárosító hatásnak vannak kitéve, a gyerekektől kezdve az idősebbekig. Hasznos és egyszerű eszköz, segítség az egészségesebb életmód kialakításában.

A készülék érzékelő része egy speciális csapágyazású kerék, amely a mellé helyezett kézből kiáramló energia hatására forgásba jön. Minél magasabb a vitalitásszintünk, annál több energiát tudunk kibocsátani magunkból és annál nagyobb fordulatszámra tudjuk felgyorsítani a kereket. A készülék hitelesítése, skálázása több mint ezer ismert egészségi állapotú ember mérésével történt. A skálán feltüntetett érték a VQ, azaz vitalitáshányados, amely azt mutatja, hogy az átlagos felnőtt vitalitásszintjéhez képest (9 fordulat/perc) mekkora a mért személy pillanatnyi bioenergia szintje. A mért értéket nagyságával arányos magasságú hang és színes LED sor jelzi. Az egyik LED mindig a mérés során elért maximumot mutatja, a mérés befejezése után ennek értékét olvassuk le.

A mérés közben lejátszódó folyamatokra ma még nincs tudományos magyarázat, de a kontroll kísérletek sorozata azt bizonyítja, hogy a keréknek a mérések során tapasztalt forgását nem az eddig már ismert hatások (pl. hőáramlás, elektromágneses energia) okozzák.

Ez a készülék a felelősen gondolkodó ember számára jelent segítséget. Azoknak, akiknek az egészség érték, a teherbíró- és teljesítőképesség megőrzése fontos, akik a hosszú, tartalmas, sikeres, eredményes életet keresik. Számos étrend, kondícionáló torna, légzéstechnika, relaxációs módszer létezik, s ezek közül bárki megtalálhatja a számára legjobbat. A vitalitás megmérésének pontosan az az értelmes és haszna, hogy ennek segítségével az emberek egészségesebbek, versenyképesebbek, hosszabb életűek lehetnek, ha megtalálják azt az életformát, táplálkozásformát, amely számukra a lehető legjobb – ezért nyújtsák ki kezüket a készülék felé.

A vitalitásmérő fadobozban kerül forgalmazásra. Ez tartalmazza azt a mintegy 80 oldalas könyvecskét is, amely egyrészt használati utasítás illusztrációkkal, táblázatokkal, a mért értékek értelmezésével, másrészt tanácsokat ad a vitalitásszint növelésének lehetőségeire és tudomány- és kultúrtörténeti áttekintéssel teszi teljessé a műszer használatának játékos-komoly élvezetét.

A világszerte forgalmazott Egely-kerék több neves találmányi kiállításon is díjat nyert. (Lásd Díjak menüpont)

A vitalitásmérőre a gyártó 1 év garanciát ad. Magyarországi forgalmazását a KERMI 1994 harmadik negyedévében engedélyezte.

(Részletes használati utasítás a Dokumentumok menüpontban a Hogyan ellenőrizze és fejlessze . . . címszó alatt)