Mindenki tapasztalja, hogy vannak jobb napjai, periódusai, amikor minden jól megy, bírja a tempót, és van, amikor a rutinfeladatok elvégzés is nehéz. De azt is érezzük, hogy egy másik emberből sugárzik-e valamilyen energia, vagy ellenkezőleg, elveszi, elszívja-e energiánkat.
A vitalitásjelző célja, hogy bárki számára érzékelhetővé, láthatóvá váljon, hogy valóban létezik egy olyan régi-új energia, mely az életünk üzemanyaga. Ha kevés van belőle alig bírunk mozogni, ha sok, akkor jobban bírjuk a terhelést. Régóta és minden kultúrkörben ismert ez az energia, csak a mai természettudomány nem tud vele mit kezdeni.
A vitalitásjelző forgása, forgási szögsebessége jelzi a testünkből kiáradó életenergia mértékét. Minél több energia halad át rajta, annál gyorsabban forog a kerék. Az életenergia, a vitalitás mérésére sok évvel ezelőtt kifejlesztettünk egy készüléket, a vitalitásmérőt, ami a forgó kerék fordulatszámának mérésével jelzi – mint egy villanyóra -, hogy mennyi életenergia halad át a közelében. A vitalitásjelző ugyanezen az alapelven nyugszik, csak nincs hozzá mérő elektronika.
A két készüléket együtt is érdemes használni, mindkét kezünknél egyszerre mérve. Így megtapasztalhatjuk, hogyan lehet egyik kezünkből átterelni, átirányítani a másikhoz ezt az energiát pusztán mentális gyakorlat, koncentráció segítségével – ami egyfajta “a tudat hatalma az anyag felett” típusú gyakorlat.
Akkor kapjuk a leghitelesebb eredményeket, ha egyedül, csöndben, nyugodt körülmények között tudunk kísérletezni. Ehhez zárt helyiségre van szükség, hogy a légmozgás zavaró hatását is kiküszöböljük. Így ki tudjuk próbálni, hogy milyen módon tudjuk mozgósítani életenergiánkat, s hogyan tudjuk szabályozni, irányítani irányát, mennyiségét. Ennek különböző fokozatai vannak.
1. Először nézzük meg, hogy külön-külön jobb és bal kezünkkel milyen maximális fordulatszámot érünk el. A pontos mérésre ugyan csak az elektronikus fordulatszám-mérővel ellátott vitalitásmérő alkalmas, de a vitalitásjelzőnél is látjuk, hogy lassan vagy gyorsan forog a kerék.
Tapasztalni fogjuk, hogy két kezünk általában nem azonos mértékben képes forgatni a kereket. (Figyelem! A vitalitásjelző körülbelül 30%-kal érzékenyebb, mint az elektronikus vitalitásmérő, mert az utóbbinál a kerék egy része mindig a készülék műanyag teste közt halad, ami az ott esetleg fellépő sztatikus feltöltődés miatt fékezi a forgást.)
Kezdőként, az első próbálkozásoknál is tudjuk mentálisan befolyásolni a kerék forgását. Mentális erőnk irányításával azt is el tudjuk érni, hogy lassítsuk, vagy meg is állítsuk egy időre a kerék forgását. (Bár ez nem ad sok információt, mert a magára hagyott kerék forgása is idővel megáll.)
2. Amikor először próbálunk két kereket a két kezünkkel egyszerre forgatni, lehet, hogy valamelyik, esetleg mindkettő lassabban forog, mint amikor egyenként próbálkoztunk. Gyakorlással elérhetjük, hogy egyszerre mindkét kezünkkel akkora legyen a fordulatszám – azaz az életenergia kiáramlásának mértéke – mint előtte külön-külön.
Sok mindent ki lehet próbálni: leggyorsabb haladást a légző gyakorlatoktól (jóga) és meditációs, imaginációs, koncentrációs gyakorlatoktól lehet remélni. A mentális gyakorlat hatása néhány másodperc múlva már látszik is a fordulatszám mértékén. Próbáljunk két szélsőséges dologra gondolni – a közelmúlt kellemes, illetve kínos élményeire -, azonnal megtapasztaljuk, hogy ez a fordulatszám növekedését, illetve csökkenését eredményezi.
A vitalitást elsősorban mentális állapotunk befolyásolja, bár a fizikai erőnlét is számít az eddigi tapasztalatok szerint az eredmény mintegy 20-30%-ának erejéig.
3. Hosszas gyakorlás után érhető el, hogy egy-egy kezünknél a forgás irányát is befolyásolni tudjuk. (A jobbkezeseknél általában a tenyértől az ujjak irányába forognak a kerekek, de néhány esetben, főleg balkezeseknél fordítva, azaz az ujjaktól a tenyér irányába.) Aki erre képes, az ritka tulajdonság birtokosa: talán 100-200 ember közül egy ilyen van. Neki van esélye arra, hogy az ún. kézrátételes módszerrel gyógyítani is tudjon.
Legfőbb haszna, célja ennek a gyakorlatnak az, hogy képesek legyünk önmagunk gyors feltöltésére fáradtság, rossz hangulat vagy kisebb betegség esetén.
4. A legmagasabb szintet akkor érjük el, ha a két kezünkkel egyszerre, tetszőleges – de előre meghatározott – irányba tudunk forgatni egy-egy kereket. Mindössze két ilyen emberrel találkoztam, mindkettővel a Távol-Keleten. Az egyik kínai harcművészet oktató volt Hong-Kong-ban, a másik egy Fülöp-szigeteki gyógyító.
Az átlag városi ember számára épp elég, ha eljut a 2. szintre, azaz legalább kis mértékben befolyásolni tudja mindkét kezénél az energia áramlásának mértékét, nem szükséges, hogy megfordítsa a kerék forgási irányát. Aki eddig a szintig eljut, kismértékben mások életenergia szintjét is befolyásolni tudja. Erről legkönnyebben úgy győződhet meg, ha 1-2 méterre valaki háta mögé áll, aki éppen vitalitásmérővel nézi saját szintjét. Ha ez a szint beáll egy egyenletes értékre, akkor próbálja akaraterejével növelni vagy csökkenteni, s megtapasztalhatja, hogy befolyásolni tudja a másikat. Nem mindegy azonban, hogy csak csökkenteni tudja-e (energia vámpír) vagy növelni is képes. Az ilyen “sámán” képesség sok emberben ott rejtőzik, de mérő készülék híján csak kevesen tudták kimutatni. Ez a képesség előnyösen használható az élet sok területén, például üzleti alkunál, ahol nem mindegy, hogy mi a megbeszélés eredménye. A legfontosabb, hogy minél magasabb szinten megtanuljuk bánni életenergiánkkal. Megtapasztalhatjuk magunkon, hogy például az akupresszúra, talpmasszázs vagy légzésgyakorlat milyen gyorsan emeli energiaszintünket. Sok más tényező is befolyásolja életenergia szintünket. Ezekről bővebben írtunk a vitalitásmérő használati utasításában, de sok könyv is megjelent ebben a témában. (Például a táplálkozás, a térrendezés (feng shui) témájában, vagy a kristályok élettani hatásairól, az időjárás vagy holdfázisok hatásairól.) Ezek a hatások eddig nem voltak mérhetőek, most viszont a vitalitásmérő és vitalitásjelző lehetővé teszi együttes hatásuk kimutatását. A vitalitásmérőnél nem kell figyelnünk a fordulatszám meghatározására, hiszen ezt a készülék elektronikája elvégzi. A vitalitásjelzőnél is lehetne figyelni a forgási sebességet például stopperrel, de ezt nem ajánljuk, mert ez a figyelem megosztásával, az pedig a vitalitás szint azonnali csökkenésével jár. A vitalitásjelzőnél mérésként azt javasoljuk, hogy nézzük meg mi az a legnagyobb távolság, amiről még épp meg tudjuk forgatni a kereket. Így az auránk “vastagságát”, méretét tudjuk meghatározni.
Nem javasoljuk, hogy napi 10-20 percnél tovább játszunk a szerkezetekkel, mert ez is fárasztó lehet. Inkább többször, rövidebb ideig nézzük meg energia szintünket. Mindezt a legjobb szintünkhöz érdemes viszonyítani, ami esetleg hétvégi pihenés, vagy valamilyen nem túl megerőltető sportolás után lehet a legmagasabb.
Valószínűleg ez a forgatási hatás az emberi vitalitás mérésének legegyszerűbb, leggyorsabb, legmegbízhatóbb és legolcsóbb módja. Bőrellenállás mérésével, vagy növényi magok csíráztatási sebességének mérésével, esetleg tyúktojás elektromos aktivitásának mérésével is mérhetjük a vitalitásunk mértékét, de mindez lassabb és kevésbé ad azonnali, pillanatnyi értéket, mint a forgás szögsebességének, fordulatszámának mérése. (Pl. a növényi magok csíráztatásánál kontrollcsoportot kell kialakítani, ahhoz kell viszonyítani a kezelt csírázó magok növekedési sebességét. Akár egy hét is eltelik mire a két csoport, a kezelt- és kontrollcsoport közt látszik a növekedési sebesség eltérése. A bőrellenállás mérésével pedig az a baj, hogy bőrünk pillanatnyi nedvessége – például az, hogy kézmosás után mérünk-e – jelentősen befolyásolja a mérés eredményét, de nem a vitalitás mértékét.)
Arra a fontos kérdésre, hogy az életenergia mint a fizikai erőterek egy eddig ismeretlen típusa miért tud forgatni (is) tárgyakat (a vonzás vagy taszítás mellett), egy külön pontban részletesebben visszatérünk a jelenség mélyebb okára is kíváncsi felhasználók kedvéért. Most csak annyit említenénk meg, hogy miért ilyen alakú és méretű a szerkezet.
A kerékben levő fogak két célt szolgálnak. Az elektronikus vitalitásmérőnél az optikai érzékelő miatt fontosak, mert az elektronika segítségével egy kis célszámítógép az időegység alatt elhaladó fogak számából állapítja meg a forgás szögsebességét. Másrészt a kis csúcsok segítenek abban, hogy az esetleg súrlódás miatt elektrosztatikusan feltöltődött műanyag kerékről eltávozzanak a töltések. Ezek ugyanis a vonzó- vagy taszítóerő megjelenése miatt erősen zavarhatják a mérést. Száraz levegőjű szobában, száraz bőrrel való érintkezés, súrlódás után lép fel ez a hatás, s csak a csúcsos kerékkiképzéssel, vagy nedvesítéssel (lehelettel) lehet megszabadulni tőle.
A kerék közepén levő “harang” belsejében egy igen finom, a műszeriparban kifejlesztett műszercsúcs (tű) van, a készüléktestből középen kiemelkedő csapágytartó pedig egy féldrágaköves rugós rézcsapágyat foglal magába.
A fejlesztés során több tucat anyagot kipróbáltunk a kerékhez, s az optimális eredmény ez a vékony, rugalmas műanyag lemez lett.
A vitalitásjelző talpa alumíniumból (esetleg rézből) készül, mert ennek az anyagnak a magspinje egész szám, ami azért fontos, hogy erősítse ezt az egyébként gyenge effektust. (A szénhidrogének, műanyagok magspinje fél, ami nem erősíti ezt az effektust.)
Az az erőtér, amit a kerék forgásának intenzitása mutat, feltételezésünk szerint az elektromágneses mezők családjának egy olyan tagja, amit a mai fizika nem ismer, de az életjelenségek során keletkezik. Azt tudjuk, hogy a mégoly gyenge elektromos erőterek és áramok nélkül nincs élet. Amint megáll az agy vagy a szív elektromos tevékenysége, a halál visszavonhatatlanul beáll. Az agyban, a szívben (és más izmokban) zajló elektromos tevékenységet nagy erősítésű, érzékeny műszerekkel mérik a kutatók és orvosok. Az eredményekből betegségek kialakulására lehet következtetni.
Az agy vagy a szív körüli mágneses tér ugyancsak mérhető, de még körülményesebben, még érzékenyebb műszerek segítségével. Mágneses impulzusok segítségével például eredményesen kezelhető a depresszió is. Néhány olyan baktériumról vagy rovar és madárfajról is tudunk, melyek érzékenyek a Föld mágneses terére.
Az életjelenségektől nem idegenek az elektromágneses terek, az életet nem szabad csak biokémiai, genetikai kérdésként felfogni.
Az életenergia egy olyan erőtér megjelenési formája, mely az elektromágneses mezők családjának újabb tagja.
Tudjuk, hogy az álló töltés körül alakul ki az elektromos tér. Ha viszont egy egyenes mentén mozog a töltés, akkor mágneses mezőt tapasztalunk körülötte. De mi történik, ha a töltés forog? Ekkor új, az elektromos és mágneses mezőtől eltérő, de ezekhez hasonló mező jelenik meg, ezt – orosz kutatók nyomán – spin mezőnek nevezzük, a forgás mint eredet miatt. (Az elektromos és mágneses elnevezés görög eredetű, az ókori történelem során alakult ki. Nem utal ezen mezők fizikai eredetére.)
Az élőlények testében a töltések mozgása jórészt forgással történik, s ez élesen elválasztja őket az élettelen világ elektromágneses jelenségeitől. Ez utóbbiban főleg fémek elektromosan vezető kristályrácsaiban haladnak a töltések, igen lassan. (Átlagosan néhány tized mm/másodperc sebességgel, így görbe vezetőkben is elhanyagolható a szögsebességük).
Az élővilágban azonban alapvetően más a helyzet, hiszen a mi építőköveink – fehérjék és zsírok – mind-mind csavart forgásterekől épülnek fel. Méghozzá az egész földi élővilágra csak egyfajta csavarási irányú molekula a jellemző – nem véletlenül. Ha például mesterségesen szintetizált ellenkező forgásirányú cukor molekulákkal próbálnák a sejteket “etetni”, azt nem tudnák felismerni, felhasználni. A töltések is ezeken a hosszú, csavart molekulákon mozognak, forognak az életjelenségek során.
Minél több töltés mozog, forog egyszerre, annál intenzívebbek az életfolyamatok, s ennek talán nem is melléktermékeként keletkezik az “életenergia”, a spin mező. Minél erősebb ez a forgó töltések által keltett mező, annál erősebb a vitalitásunk – ezt jelzi a forgás intenzitásával a kerék.
A forgó töltések hatásával, vagy a töltések forgató hatásával eddig is találkoztak a fizikában, de nem tulajdonítottak neki jelentős szerepet. Íme néhány példa:
1. A. V. Hacsaturján és A. O. Wistrom azt az érdekes felfedezést tette, hogy ha két, körülbelül 5 kV-ra feltöltött fémgömb felé egy harmadikat közelítenek, akkor mindhárom elfordul. Ez az effektus eddigi ismereteink szerint nem lehetséges.
2. Több kutató azt találta, hogy egy szupravezető anyag felett lebegő állandó mágneses forgásba jön, ha hőmérsékletét kis mértékben változtatják. Mivel a folyékony nitrogénnel hűtött térben a keveredés jó és így a hőmérséklet egyenletes, a forgás nem indokolható ismert effektusokkal.
3. Mivel a forgási effektus megtalálása, az effektus fizikai sajátságai, körülbelül 20 éve izgatott, hosszú és buktatókkal teli kísérleteket végeztünk egy kollégámmal. Tizedmilliméternél is kisebb átmérőjű szolenoidokat (tekercseket) készítettünk, több mint ezer menettel. A sok-sok technikai részleteket mellőzve az lett a mérések végeredménye, hogy ezekben a majdnem mikroszkópikus méretű tekercsekben 4-5%-ban eltérő eredményeket kaptunk az ellenőrző tekercsekhez képest, melyekben a jobb és bal irányú menetszámok hatása éppen megsemmisítette a forgásból eredő hatást.
A piciny méretek, a mikrométerek birodalmában a természet az elektrodinamikában újabb arcát mutatja meg, mert megjelenik a forgó töltések hatása. Az élet birodalmában, ahol a csavart fehérjemolekulák mentén mozognak a töltések, ez a hatás jóval erősebb, hiszen a forgási átmérők még kisebbek. Valójában technikailag egyelőre reménytelen, hogy az élet forgási elektrodinamikáját utánozzuk. Talán 20-30 év múlva, amikor a nanotechnológia nagyon fejlett lesz, és rutin műveletként tudunk majd pl. egyatomos szigetelőréteggel bevont szén nanocsövekből egyszeres vagy többszörös tekercseket készíteni, akkor jóval erősebb effektusokat is tapasztalunk. Addig is legalább a mikrotechnológiát kellene olyan szintre fejleszteni, hogy század vagy ezredmilliméter átmérőjű szigetelt drótokat tudjuk készíteni, ha lehet szupravezető anyagokból. Természetesen ehhez megfelelő érzékeny miniatűr mérőműszerparkot is ki kellene fejleszteni, ami ugyanolyan kihívás.
A legtöbb kutató egyszerűen nincs annak tudatában, hogy az élet, az élővilág messze fejlettebb technológián alapul, mint amit egyáltalán el tudunk képzelni. Még azt sem tudjuk, hogy mit nem tudunk. Így születhetnek lekicsinylő, beképzeltségből, tudatlanságból eredő nyilatkozatok, melyek tagadják az életenergia létét, vagy pl. a telepátia jelenségét. (Utóbbit egyre többen megtapasztalják a mobiltelefon terjedése óta, mivel azonnal ellenőrizhető, hogy a távoli társak épp egyszerre gondolnak egymásra.)
Amikor a forgást meglátjuk, annak okaként önkéntelenül is a légzés okozta légmozgást sejtjük, vagy a kéz meleg hatását. De néhány egyszerű kísérlettel meggyőződhetünk, hogy nem ilyen egyszerű a magyarázat. A légzés miatti légmozgást nagyban csökkenthetjük, ha szabadon maradó kezünkkel eltakarjuk az orrunkat. Látni fogjuk, hogy a kerék forgása ezután is fennmarad.
A hőmozgás azért nem magyarázat, mert a meleg levegő a kezünk mentén igen lassan, de felfelé mozog, s ez nem kelt olyan nagymértékű légörvényt, ami a kerék forgását okozhatja. Ez az úgynevezett természetes áramlás, mértéke a meleg tárgy magasságától és a levegő, valamint a test közti hőmérsékletkülönbségtől függ. Ez a sebességérték a számítások és a mérések szerint is az itt megtapasztalható kerületi sebességnek a töredéke, s persze nem örvényes. Továbbá az áramlási határréteg csak néhány mm vastagságú, s így nem magyarázható, ha pl. tenyerünktől 5-cm-re is forog a kerék. (Néha ennél nagyobb távolságra is jelentős mértékű lehet a forgás. A vitalitásmérőnél érzékenyebb vitalitásjelző kereke akár 10-20 cm távolságról is forgásban tartható.)
Arról, hogy a kéz melege nem okoz gyorsan örvénylő légáramlást úgy is meggyőződhetünk, hogy egy füstölőt gyújtunk meg tenyerünktől 2-3 cm-re. Látni fogjuk, hogy a füstcsík egyenletesen, lassan emelkedik, s nem kezd gyors forgásba, mint a kerék. Ha egy bőr vagy cérna kesztyűt felveszünk, a kerék forgása akkor is megmarad, legfeljebb kismértékben csökken a szögsebesség. A kerék kifejlesztésének első öt éve során számos áramlástechnikai kísérletet végeztünk, hogy kiderüljön a jelenség, a forgás oka. Mivel áramlástechnikát és hőátadást tanultam a Budapest Műszaki Egyetemen, utána pedig egy akadémiai kutatóintézetben (Központi Fizikai Kutatóintézet Atomenergia Kutatóintézete) is hőátadással, energia átadási, áramlástechnikai kérdésekkel foglalkoztam, s ebből is doktoráltam, megvolt hozzá a szükséges szakmai hátterem, hogy el tudjam dönteni ezt a szakmai kérdést.
A számításokon felül (amelyek mindig többé-kevésbé egyszerűsített feltételeken alapulnak) méréseket is végeztem. A számítások kizárták a nagymértékű levegőforgatási effektust, ezt támasztották alá a részletes mérések is. Először lapos petricsészében mozgó folyadékkal kísérleteztem, mert a mozgatott folyadék a kéz körüli erőtér feltérképezését tette lehetővé. Ezt úgy értem el, hogy a folyadékot tartalmazó edényben 0.05 mm-es platinaszálakat feszítettem ki, s így egy-egy elektromos impulzussal meg lehetett festeni a folyadékot. (A technikai részleteket megírtam a “Experimental Investigation of Biologically Induced Energy Transport Anomalies” című angol nyelvű KFKI, 1986-94/K kutatási jelentésben, mely letölthető a Letöltések menüpont alatt.). A mérésekről akkor 16 mm-es filmfelvételek készültek, ahol jól látszottak az ujjak körüli igen erős helyi örvények, melyek átmérője 1-2 cm-től 3-4 cm-ig terjedt.
A több száz diákon végzett (kb. 1500 jegyzőkönyvezett, s ezen felül kb. ugyanannyi nem filmezett csak fényképezett kísérletet végeztünk) kísérletek azt mutatták, hogy nem függött a tenyér hőmérsékletétől a forgás mértéke. Pl. iskolai szünetben, hógolyózás után jobb eredmények adódtak (a hideg tenyér ellenére), mint egy igen fárasztó tornaóra vagy dolgozatírás után, amikor igencsak kifáradtak a diákok.
Általános tapasztalatként elmondható, hogy az akupunktúrás pontok és meridiánok környékén erősebb a forgatási hatás. A tenyerünknél, az ujjhegyünknél jóval több akupunktúrás pont van, mint kezünk hátoldalán. Kezünk hátoldala alig-alig forgatja a kereket – pedig felülete, hőmérséklete közel azonos a tenyerünkkel.
Érdekes módon, ha a kerék az úgynevezett energiaközpontok vagy csakrák környékén van, a forgás intenzívebb. Ezért érdemes pl. az asztal szélén levő kerék közelébe ülni, mert akkor a “solaris plexus” napcsakra van a kerék környezetében. De ha lefekszünk és magunk mellé tesszük a kereket, akkor két csakra közelébe is kerül, s ekkor még intenzívebb a forgás. (Ez a kísérlet a vitalitásmérővel végezhető el igazán, ahol hallani is lehet a forgás mértékét, vagy a hozzá kapcsolható rekorder segítségével a számítógép tárolja el a mért értékeket.)
A sok-sok mérés tapasztalata egyértelműen mutatta, hogy a jelenség nem légmozgás és hőmozgás, hanem egy, a tankönyvekben nem szereplő, de az életfolyamatokban évmilliók óta jelenlevő energiatípussal találkozhatunk a kerék forgatásakor.
Bár a nyomelemek, vitaminok, és általában a táplálkozás (húsevés kontra vegetarianizmus) kutatása legalább fél évszázada folyik, még sincsenek vitán felül álló, biztos eredmények. Valószínűleg azért, mert mi emberek a hasonlóságok ellenére sok mindenben különbözünk is. Nem lehet ugyanaz a táplálkozás ideális egy mogorva orosz szénbányásznak, mint egy vidám olasz könyvelőnek. Mindenkinek magának kellene megvizsgálnia, mikor a legmagasabb a vitalitás szintje, mi rontja vagy javítja. A tapasztalatunk az, hogy rövid távon a pillanatnyi lelkiállapot a legfontosabb. A pillanatnyi ijedelem – vagy pl. egy nehezebb logikai feladvány fejben történő megoldása is – látványosan csökkenti, sőt meg is állíthatja a kerék forgását. Ugyanakkor pár perces meditációs és légzőgyakorlat jelentősen felgyorsíthatja.
Általában markáns eltérést találunk a visszahúzódó, szomorúbb és a vidámabb, nyitottabb emberek vitalitása között, az utóbbiak javára.
A diákoknál nem találtunk összefüggést a tanulmányi eredmény és a vitalitás között. Ám az osztályban, a helyi közösségben “vezető”, meghatározó emberek vitalitás értéke másfélszer, kétszer magasabb volt a csöndes, bezárkózó, visszahúzódó emberekénél. Igen érdekes volt, hogy középiskolai osztályokban az azonos tanulmányi eredményű, de szépnek vagy csúnyának tartott lányok között is jelentős eltérést találtunk az előbbiek javára. Ennek oka bizonyára a több siker vagy kudarcélmény lehetett.
Bár a szépséget és a lelki alkatot nem lehet könnyen változtatni, valamit mindig lehet javítani. Az életenergia szintünk a táplálkozáson, pihenési, környezeti és lelki tényezőkön múlik elsősorban, az utóbbin tudunk legtöbbet változtatni. Ennek mértéke pedig egyszerűen mérhető vagy jelezhető a vitalitásmérő vagy vitalitásjelző segítségével.
